Ön a(z) 2891270. látogatónk,  és 3315. a mai napon
   Rovataink: Színház >> Kaszás Attila >>
  Kezdőlap   
  Kereső   
  KAPCSOLAT   
   Képzőművészet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudomány
   Színház
   Opera
   Tánc
   Jó helyek...
   In memoriam...
   A kötetről
   Építészet
   Kritikák
   Kulka János
   Zsótér Sándor
   Horváth Péter
   Alföldi Róbert
   Hernádi Judit
   Király Levente
   Fekete Gizi
   Papp Janó
   Alföldi Csárdáskirálynője
   Eszenyi Enikő
   Székhelyi József
   Halász Judit
   Kaszás Attila
   Herceg Zsolt
   Müller Júlia
   Király Lear királya
   Az ember tragédiája
   Haumann Péter
   Csákányi Eszter
   Varga Mátyás
   László Zsolt






(1929-2019)




(1933-2019)


(1899-1996)




(1935-2013)


(1916-2018)

(1930-2016)


(1928-2001)

(1910-2002)

(1924-2013)


(1911-2011)

  Instagram

Kaszás Attila A Janikáról, a szabadúszásról és a benesi  dekrétumokról

"A színészet önző szakma"


Délmagyarország, 2002. március 23.

„Harminchat éves. Cvikkeres. Sötétszőke haj, angol bajusz. Neuraszténiás arc, egy érzékeny emberé, aki az érzékenységet saját maga előtt is titkolja. Járásában van valami úri karakter, előkelőség, ami itt, ebben a sötét pesti polgári miliőben is megmaradt.” Így jellemzi Csáth Géza Boér Kálmánt, A Janika egyik főszereplőjét. A különös figurát Kaszás Attila (képünkön) játssza Valló Péter rendezésében a Kamara-Tantuszban.

– Szeretek Szegeden lenni, tetszett a színdarab is, Valló Péter pedig anyanyelvi szinten beszéli ezt a fajta polgári színházi nyelvet – feleli Kaszás Attila a kérdésre, miért vállalta a szerepet. – Bevallom, előzetesen egy stúdió-előadás körvonalazódott bennem, de amikor megláttam a Kamara-Tantusz nézőterét, rájöttem, hogy ezen a téren csatát vesztettem. Boér ugyanis nem egy verbális szerep. Abban bíztam, hogy stúdiókörülmények között labormunkát végezhetek majd, de ahhoz másfajta körülmények kellettek volna, hiszen a Tantusz egy tradicionális kukucskáló színház, furcsa méretekkel. Nem kell benne olyan erőteljesen játszani, mint egy nagyszínházban, de azért mégiscsak teátrális eszközöket igényel.
– Mi ragadta meg Csáth darabjában?
– Az, hogy abban az igazi polgári világban játszódik, amelyről ma csak ábrándozunk. Abban a közegben alakulhatott olyan meleg családi otthon, amelyben egy furcsa háromszög túlélhette a saját halálát. Szép és fájdalmas ez a színdarab, és rokonszenvesek a benne szereplő a figurák. Hétköznapi gonoszságaikon túl teli vannak szeretetigénnyel és szeretettel. Még akkor is szeretnivalók, ha én nem tudnék hozzájuk hasonlóan élni, mert taszítana a minden áron való kompromisszumkészség, és az ebből fakadó kiúttalanság.
– Három éve hagyta ott az ország egyik legnépszerűbb teátrumát, a Vígszínházat. Jól döntött?
– Igen, mert így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy vidéken is játsszak, és kedvemre válogathatok a felkínált lehetőségek közül. Sok jó szereppel biztosan nem találkoztam volna másként. Például a Don Juannal sem, amit Kecskeméten játszom, hiszen a Vígben évtizedek óta nem volt Moliere-bemutató. Jobban érzem magam mostanában, mert hiába voltam az ország egyik legjobb társulatának a tagja, ha nem azt csinálhattam, amihez szívem szerint kedvem lett volna. A színészet borzasztóan önző szakma, csak a saját szempontjaira szabad az embernek figyelnie, mert ha folyton mérlegel, felőrlődik. Ma is hiszek a társulati létben, de abban nem, hogy a színház demokratikus intézmény. Azokban az illúziókban sem hiszek már, hogy egyik nap főszerepet játszom, másnap pedig beállok a hátsó sorba a többieknek statisztálni. A futballisták sem cserélgetik a posztjaikat. Az adottságai, a karizmája, a tehetsége mindenkit predesztinál bizonyos szerepkörökre. Aki ezzel szembeszegül, az a színház egyik fontos alappillérével szegül szembe. Vannak persze úgynevezett pedagógiai szereposztások, amikor valaki nagyon kifárad egy szerepkörben, és ilyenkor elkalandozhat másfelé. Nálam nem erről volt szó, számomra belső kényszer, hogy a bejáratlan területeket, például a Moliere-darabokat vagy a lírai költészetű Csáth Gézát felfedezzem.
– Néhány éve úgy tűnt, eljegyezte magát a zenés műfajokkal. Lemeze jelent meg, a szegedi szabadtérin is énekelte a Miss SaigonProfesszorát, sőt Kodály Háry Jánosának címszerepét is.
– Kikapcsolódást és nagy örömet jelentettek számomra a zenés feladatok. Ugyanakkor komoly kihívást is, hiszen nem könnyű megfelelően énekelni, ugyanakkor színészként is teljes értékű alakítást nyújtani. Legutóbb a Szörényi-trilógiát játszottam Szegeden, amit ezen a nyáron Esztergomban mutatunk majd be. A Miss Saigon Professzora után meghívtak Londonba meghallgatásra, de az ott felkínált feladatokért nem akartam feladni az itthoni munkámat. Szó volt egy végül meghiúsult ázsiai turnéról is, amit már csak az utazás és a nyelvtanulás lehetősége miatt is szívesen vállaltam volna. Németországban is ajánlottak egyéves szerződést Jean Valjeanként a Nyomorultakban, ami pénzkeresetnek jó lett volna, de úgy gondoltam, nem lelném örömem abban, hogy hosszú időn át estéről estére ugyanazt a szerepet énekeljem.
– A választások közeledtével mennyire figyeli a közéleti történéseket?
– Ösztönösen megpróbálom magam távol tartani ettől az egészségtelen helyzettől, amiről azt gondolom: nem méltó hozzánk. Döbbentem figyelem, hogy emberek – akiket nagyra tartottam – hogyan vetkőznek ki méltóságukból mindkét oldalon. Szánalmasnak tartom, mert közben az országnak szüksége lenne felelős vezetőkre, szakszerű kormányra, hogy a lehető legoptimálisabb feltételekkel végre tényleg tagjai lehessünk az Európai Uniónak. Szomorúan tapasztalom, hogy mindkét oldalon hajlamosak az ország érdekeit föláldozni önös érdekekért. Ez fölháborító! Remélem, hogy mihamarabb vége lesz, és konszolidálódik a helyzet. Egy svájci ismerősömet megkérdezték, náluk melyik párt van épp kormányon. Nem tudta. Azt felelte, ő egy orvos, aki csak a pacientúrájával és a saját bankszámlájával törődik, mert megbízik azokban, akik épp kormányon vannak, hiszen nekik az a dolguk, hogy ideológiáktól mentesen, szakszerűen vezessék az országot. Szeretném, ha mi is mihamarabb eljutnánk idáig.
– Szlovák állampolgárként mit szól a benesi dekrétumok kapcsán kialakult vitához?
– Ez a probléma egy olyan piszok, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Azt hiszem, ezzel  a kérdéssel a magyar polgárok többsége nem volt tisztában, mert egy olyan epizódja a történelmünknek, amit hajlamosak voltunk elfelejteni. A lezáratlan kérdéseket fel kell tenni, és választ kell keresni rájuk. Nekünk ezzel kapcsolatban nincs mit takargatnunk, ez nem a mi szégyenfoltunk.
– Szokott hazajárni a Felvidékre?
– Természetesen. Tizennyolc évet úgy éltem le Révkomáromban – mai nevén Komarnóban –, hogy nem kerültem összetűzésbe a többségi szlováksággal. De abban a pillanatban, amint valakinek érdeke, hogy valamilyen politikai célból összekovácsoljon  egy csoportot, akkor jól kijátszható a nemzetiségi kártya. Ha a politika által mesterségesen felkorbácsolt hullámok elcsitulnak, mindig kiderül, ugyanúgy együtt tudnak élni az emberek, mint korábban. A kisközösségeken belül nincs demarkációs vonal. Az emberek évszázadok alatt megtanultak együtt élni. A téves információkkal persze pánikot lehet kelteni, amit a politika ügyesen ki is használ. Mindenki tudta, hülyeség azt állítani, hogy a párkányi híd felépítése után jönnek a magyar tankok visszafoglalni a Felvidéket. Mégis akadtak olyan rétegek Szlovákiában, akiket riogatni lehetett ezzel. Korábban sohasem volt önálló szlovák állam, ezért érthető, hogy hosszabb tanulóidőre van szükségük a demokrácia, az államiság kiteljesítéséhez. Alaptalan állításokkal Magyarországon is fel lehet tüzelni, és oda lehet valamilyen érdekcsoport mellé állítani bizonyos rétegeket. Ezt politikai manipulációnak hívják.
– Mire készül a szegedi bemutató után?
– Pihenni fogok, mert ebben az évadban több nagy szereppel is meg kellett birkóznom. Rendbe szedem magam, gyógytornászhoz járok, helyrekalapálnom a derekamat és a gerincemet. Egy éve kibontatlanul áll a sarokban a számítógépem, azzal is szeretnék behatóbban megismerkedni. Végre olyasmivel foglalkozhatok majd, amivel az emberek általában szoktak, ha nem olyan bolond életet élnek, mint én.

Hirdetés



Ajánló

Lőrincz Katalin
Csákvári Krisztián
 Sztathatosz Sebestyén

Zalán Tibor
Kulka János
Velenczei Tamás
Juronics Tamás
László Zsolt
Kerek Ferenc
Bernáth Árpád
Alföldi Róbert
Pataki Ferenc
Szathmáry Gyöngyi
Szecsődi Ferenc
Szörényi László
Zsótér Sándor
Marton Éva
Schiff András
Nádas Péter
Fried István
Frank József
Lengyel András
Somfai László
Temesi Mária
Fritz Mihály
Sejben Lajos
Szonda Éva
:: Hollósi Zsolt 2006-2019 - e-mail : hollosizs@gmail.com / info@hollosizsolt.hu
www.hollosizsolt.hu