Ön a(z) 2188613. látogatónk,  és 24. a mai napon
   Rovataink: Tánc >> Markó Iván >>
  Kezdőlap   
  Kereső   
  KAPCSOLAT   
   Képzőművészet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudomány
   Színház
   Opera
   Tánc
   Jó helyek...
   In memoriam...
   A kötetről
   Építészet
   Kritikák
   Zarnóczai Gizella
   Markó Iván
   Juronics Tamás
   Finta Gábor
   Kocsis László Szunyog






(1929-2019)




(1933-2019)


(1899-1996)




(1935-2013)


(1916-2018)

(1930-2016)


(1928-2001)

(1910-2002)

(1924-2013)


(1911-2011)

  Instagram

Viva Verdi! - Markó Iván és társulata Szegeden

Hollósi Zsolt - 2001. szeptember


A Viva Verdi! című táncjátékkal mutatkozott be Markó Iván társulata, a Magyar Fesztivál Balett az Európa Fesztivál programsorozatában a Szegedi Nemzeti Színházban. A nagy komponista halálának századik évfordulójára az Olasz Intézettel közösen létrehozott produkció hatalmas sikert aratott. A közönséget meghatotta Markó Iván operarészletekre és a Requiemre készített artisztikus koreográfiája, amely az amerikai terrortámadás után új értelmet kapott. A Kossuth-díjas táncos-koreográfussal az előadás után beszélgettünk.


A hangfelvételek kiválasztásából úgy tűnt, alaposan ismeri Verdi életművét. Sok kapcsolata volt pályája során az olasz mester muzsikájával?

Tizenhárom éves kamasz voltam, amikor egy olasz staggione társulat Verdi Nabuccójával vendégszerepelt az Erkel Színházban. Engem is beválogattak a produkcióban szereplő felnőtt táncosok közé. Csodálatosak voltak a szólisták, nagyszerű a kórus, fantasztikusan szólt a zenekar, szép volt a koreográfia, a legnagyobb élményt mégis az olaszok életszeretete, jókedve, figyelmessége jelentette. Azóta is azt tartom igazi művészetnek, ami megérint, amiben nem pusztán a technika, a tudás, a profizmus dominál, hanem az embert megmutató érzelmek is meghatározó szerepet játszanak. Verdi muzsikája később is fontos volt a pályámon, például 1978-ban Maurice Béjart jóvoltából a Veronai Arénában táncolhattam a Nabucco rabszolgakórusára.

A színházi rendezőként is elismert író, Giorgio Pressburger, az Olasz Intézet vezetője ajánlotta a közönség figyelmébe az előadást.

Giorgio Pressburgerrel egy kortárs opera, Friedrich Cerha Netzwerkének ősbemutatóján dolgoztam együtt 1981-ben, a Bécsi Ünnepi Hetek idején. Nagyszerű volt a közös munka, jó barátságba kerültünk. Talán ennek is köszönhető, hogy most újra közös vállalkozásba fogtunk: a Viva Verdi! a Magyar Fesztivál Balett és az Olasz Intézet koprodukciójában jött létre.

Mit jelent önnek Verdi zenéje?

Emlékeim: szabadság, szerelem, zene - ezt mondom a darab kezdetén, amikor az idős Maestro szerepében megjelenek a színpadon. Ezekkel az értékekkel teljesen azonosulok. A szabadság számomra a legfontosabb emberi lehetőség és életkörülmény. Mindig küzdöttem érte. Amikor nehéz volt szabadnak, azaz önmagamnak lennem, akkor is vállaltam. A szerelem pedig nem pusztán szexuális kapcsolatot jelent, hanem lelki szerelmet, rajongást az élet, a szépség iránt. A zene az összes emberi realitás, a test, a gondolat és az érzelem szublimálódása. Megfoghatatlan, testetlen szépség, egy új dimenzió, nem beszélni kell róla, hanem hallgatni érdemes. Produkciónk Verdi zenéjéből és emberségéből indult ki, valamint az emlékeimből. Csodálatos énekesek, Maria Callas, Elisabeth Schwartzkopf, Luciano Pavarotti és nagyszerű karmesterek, Karajan és De Sabata régi felvételeiből válogattam. Mindegyik Requiem-lemezt meghallgattam, de azt az alázatot, azt a szépséget, ami Schwartzkopf hangjában hallható - és ami előtt csak fejet lehet hajtani - egyikben sem hallottam. Lehet, hogy a fél évszázados hangfelvételek technikailag nem a legtökéletesebbek, hiszen rögzítésükkor nem állt még rendelkezésre a mai csúcstechnika, mégis érdemes ezeket választani, mert felülmúlhatatlanok.

A tragédia árnyékában döbbenetes megemlékezéssé vált az előadásuk. Tánc közben is érezte a közönség megrendülését?

Mindenkit megráztak a New Yorkban történtek. Egy művésznek reagálnia kell az ilyen embertelen borzalmakra. Nem a média miatt, nem azért, hogy közvetítse önmagáról, milyen jó ember, hanem egyszerűen azért, mert a világban minden mindennel összefügg, és a közöttünk lévő hihetetlen különbségek ellenére is valamennyien egy egységet alkotunk. Ha valahol - bármilyen messze - baj van, az kicsit mindannyiunk baja. Ha módom van rá, hogy a színpadon testet adjak az érzelmeimnek, akkor igyekszem megtenni. Ez most a gyönyörű szegedi színházban történt meg, mert a tragédia óta ez volt az első előadásunk. Felemelő érzés volt érezni a nézők együtt-lélegzését, mintha imát mondanánk, úgy táncoltuk el a Requiemet - mindazokért, akik Amerikában értelmetlenül elpusztultak.

Ifjú táncosai nagy tisztelettel Mesternek szólítják.

Sohasem csapom be őket, igyekszem mindig nagyon őszinte lenni velük, a gyengeségeimet is elmondom. Mindennek akkor van értelme, ha kölcsönös: a barátság, a szerelem, a családi vagy a mester-növendék kapcsolat is. Ha egyoldalúvá válik, ha eltorzul valamelyik fél részéről, akkor szörnyű lesz. Én nagyon szeretem őket, talán picit túlzottan is. Ami veszélyes, mert ha emberileg és szakmailag valamit nem úgy csinálnak, ahogy kellene, akkor sokkal jobban fáj, mintha profi szemlélettel közelítenék a dolgokhoz. A tanítást egyébként az életem egyik nagy ajándékának tekintem.

Nagy küzdelmet kell vívnia az együttes fennmaradásáért?

Ha elereszti a fantáziáját, akkor sem tudja elképzelni, mekkorát. Ez az ország legnagyobb létszámú magánegyüttese, én pedig maximalista vagyok, sohasem megyek bele olyan dolgokba, amelyekben nincs rendben valami. Hat éve működik az együttes, a legfőbb támogatónk a Jóisten. Segített a szegedi előadás alatt, segít abban, hogy ötvennégy évesen is táncolhatok, és kibírom, hogy a több mint egy órás produkció alatt csak az átöltözés idejére megyek ki a színpadról. Minden nehézség ellenére boldog vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek.

Sokan nem kaptak jegyet az előadásukra, vállalnának újabb szegedi vendégjátékot?

Semmi akadálya! Gyönyörű ez a színház és fantasztikusan érzékeny a szegedi közönség. A Viva Verdi! pedig abszolút ide való. Köszönöm a nézők a lelkesedését, akik ezen az estén szívükben velünk voltak. Bízom benne, lesz még alkalom a találkozásra.


Hollósi Zsolt


NÉVJEGY

Markó Iván táncművész, koreográfus


Született: Balassagyarmat, 1947. márc. 29.
Tanulmányok: Áll. Balettint., 1967, Hidas Hedvig tanítványa.
Életút: 1967-72 az Operaház tagja, 1971-72 magántáncosa, 1972-79 Béjart brüsszeli társulatának tagja, 1979 az Áll. Balettint. végzős évfolyamából megalapítja a Győri Balettet, melynek 1979-91 vez. szólistája, koreográfusa, balettig., 1981-91 a Győri Tánc- és Képzőműv. Szakközépisk. alapító ig., 1985 a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó koreográfusa, 1991 a jeruzsálemi Rubin Ak. balettmestere és koreográfusa, 1992 Bécsben, Párizsban és Sydneyben vendégkoreográfus, 1996- a Magy. Fesztivál Balett vez. Érdemes művész (1981), Kossuth-díj (1983), SZOT-díj (1985), Magyar Zsidó Kultúráért (2000), Pro cultura urbis (2002).
Főbb szerepei: A hattyúk tava, Giselle, A fából faragott királyfi, Sylvia, Tűzmadár, Seraphita, továbbá saját koreográfiái főszerepei, filmjei: Jézus, az ember fia, Az álmok ura (1988 magy.-NSZK), A haza fiai (1989 francia), Siratófalak (1993 magy.-izraeli), Quetzalcoatl (1995 mexikói).
Főbb művei: koreográfiák: A nap szerettei, Szamuráj, A csodálatos mandarin, Tabuk és fétisek, Izzó planéták, Bolero, Székek, Jézus, az ember fia, Az igazság pillanata, Bulgakov és a többiek, Az élet peremén, Fal, Jeruzsálem fényei, A sivatag vándora, A kékszakállú két arca, József és testvérei, A bosszú, Viva, Verdi!, Romantiáda.
Irod.: Mészáros Tamás: Markó táncszínháza (1984).

Hirdetés



Ajánló


Zalán Tibor
Kulka János
Velenczei Tamás
Juronics Tamás
László Zsolt
Kerek Ferenc
Bernáth Árpád
Alföldi Róbert
Pataki Ferenc
Szathmáry Gyöngyi
Szecsődi Ferenc
Szörényi László
Zsótér Sándor
Marton Éva
Schiff András
Nádas Péter
Fried István
Frank József
Lengyel András
Somfai László
Temesi Mária
Fritz Mihály
Sejben Lajos
Szonda Éva
:: Hollósi Zsolt 2006-2019 - e-mail : hollosizs@gmail.com / info@hollosizsolt.hu
www.hollosizsolt.hu