Ön a(z) 795026. látogatónk,  és 2078. a mai napon
   Rovataink: Irodalom >> Jókai Anna >>
  Kezdőlap   
  Kereső   
  KAPCSOLAT   
   Képzőművészet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudomány
   Színház
   Opera
   Tánc
   Jó helyek...
   In memoriam...
   A kötetről
   Építészet
   Kritikák
   Nádas Péter
   Darvasi László
   Podmaniczky Szilárd
   Janikovszky Éva
   Ilia Mihály
   Jókai Anna
   Esterházy Péter
   Péter László
   Cs. Tóth János
   Kertész Imre Szegeden
   Szepesi Attila





(1916-2018)

(1930-2016)


(1928-2001)

(1910-2002)

(1924-2013)


(1911-2011)

  Instagram

Beszélgetés a Tiszatáj-díjas Jókai Annával

Hollósi Zsolt - 1998. április

Jókai Annának adták át a Tiszatáj 1998. évi díját. Az írónőt ennek kapcsán a szegedi irodalmi folyóiratról, új regényéről és terveiről kérdeztük.

Rendszeresen jelennek meg írásai különböző folyóiratokban, van összehasonlítási alapja; hogyan értékeli, milyen szerepet tölt be a szegedi Tiszatáj az irodalmi életben?

Úgy látom, a Tiszatáj nagyon egészséges szellemben működik abban a tekintetben, hogy nem ugrik be a felületes divatoknak, ugyanakkor nagyon ügyel arra is, nehogy a lejárt panelrealizmus szócsöve legyen. Arra törekszik, hogy minden stílusirányzatból maga köré gyűjtsön jelentős alkotókat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szerkesztők elvetik a kizárólagosságot, minden művet és szerzőt szekértáboroktól függetlennek, önállónak tekintenek. Csak a közepes szerzőnek fontos, hogy milyen stílusirányzathoz tartozik. A rossz műnek mindegy, hogy milyen módon rossz, a jó mű pedig mindig kinövi a skatulyákat. Minden könyv önmaga stílusa. A jó szerkesztő, a tehetséges irodalomtörténész sem kategóriákban gondolkodik, hanem arra figyel, hogy az adott mű esztétikai ereje milyen hatással van rá, milyen nyomokat hagy lelki-szellemi szervezetében. A Tiszatáj szerényen, csendesen, de konzekvensen megmaradt ezen az úton. Akad olyan irodalmi folyóirat is, amelyik látványosan elszakadt mindentől, ami hagyományos és kizárólagosan egy álmodern hang prófétájává szegődött. Én a mindenfelől érkező értékek befogadásában hiszek. Hogy mi az időtálló, mi az igazán értékes, azt nem én, nem a Tiszatáj, és nem is a legrangosabb egyetemi fórumok, hanem az idő dönti majd el.

A tavaly megjelent Ne féljetek című regénye nagy feltűnést keltett, úgy hallottam, már a hetedik utánnyomása készül. Mit gondol, mi a titka sikerének?

Az emberekben nagyon nagy spirituális éhség van, amit titkolnak, amiről nem szeretnek beszélni, mert attól félnek, hogy a pénzvilág kineveti őket. Ha rátalálnak egy olyan könyvre, amelyik ezt a fajta éhségüket kielégíti, akkor végtelenül hálásak. Mindezt nem didaktikusan próbáltam tenni ebben a könyvben, nem kioktató módon, nem frázisszerűen, nem próféciákat mondogatva, de nem is lamentáló stílusban, hanem úgy, hogy a mindennapi életükre, küzdelmeikre, balhiteikre, tévedéseikre, bűneikre ébredhetnek rá az emberek. Csak egyetlen dolog szükséges hozzá: aki olvassa, merjen önmagával őszinte lenni. Ha nem az, akkor nem tud mit kezdeni ezzel a könyvvel. Boldog vagyok, mert a siker azt jelenti, hogy többen képesek ezt az utat megtenni, mint gondoltam. Pesszimistább voltam, azt hittem, hogy az Istennek és néhány olyan embernek írom, akik abban a gondolatkörben és értékrendben élnek, amelyikben én. Nagy kegyelem és áldás, hogy ennek az ellenkezője bizonyosodott be. Négy ember halálig tartó történetét mondja el a regény; mindannyian másként gondolkodnak, de valamennyien megtesznek egy utat, azaz mindegyikük esetében folyamatos belső fejlődés tanúja lehet az olvasó. Mindenki aszerint olvassa, hogy a könyv melyik rétege érintette meg legjobban.

Egyik kritikusa azt írta, a Ne féljetek tulajdonképpen a rendszerváltás regénye.

Annyiban igen, hogy 1977-ben indul, de a visszaemlékezésekben valójában benne van az 1945 előtti Magyarország, a Rákosi-korszak és a puha diktatúra időszaka is. A történet egészen 1997-ig felöleli a rendszerváltás éveit is. Számomra mégis inkább a beavatási vonulata a fontosabb, ahogyan az emberek a belső világukban haladnak előre és rádöbbennek, hogyan kellett volna élniük, és hogyan tudnak az utolsó percekben is az életük minőségén javítani. Érdekes volt, hogy a készülő lengyel fordítás kapcsán nemrégiben Lengyelországban jártam egy szerzői esten, ahol a lengyel szövegen jókat derült a közönség. Ott jöttem rá, hogy sokan a derűjéért, humoráért is szerethetik.

Miről szól a következő regénye?

Amit az életről tudok, azt a Ne féljetekben elmondtam. Nem tudom, írok-e még újabb regényt. Egyelőre biztosan nem. Most az esszéhez, a meditációhoz, a novellához és talán a szabadversszerű fogalmazáshoz vonzódom.


Hollósi Zsolt


Névjegy

Jókai Anna 1932-ben Budapesten született. 1951-61-ig könyvelőként, népművelőként majd főkönyvelőként dolgozott. 1961-ben az ELTE BTK magyar-történelem szakán szerzett diplomát. 1961-70-ig egy általános iskolában, 1970-76-ig a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban tanított. 1986-89-ig az Írószövetség alelnöke, 1990-92-ig elnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. Főbb művei: 4447, Tartozik és követel, Jákob lajtorjája, Szegény Sudár Anna, A reimsi angyal, Jöjjön Lilliputba!, Vörös és vörös, A töve és a gallya, Perc-emberkék dáridója. Kitüntetései: József Attila-díj, Pietrzak-díj (Lengyelország), Magyar Örökség-díj és Kossuth-díj.

Hirdetés



Ajánló

Juronics Tamás
László Zsolt
Heller Ágnes
Kerek Ferenc
Bernáth Árpád
Alföldi Róbert
Pataki Ferenc
Szathmáry Gyöngyi
Szecsődi Ferenc
Szörényi László
Zsótér Sándor
Marton Éva
Schiff András
Nádas Péter
Fried István
Frank József
Lengyel András
Somfai László
Temesi Mária
Fritz Mihály
Sejben Lajos
:: Hollósi Zsolt 2006-2019 - e-mail : hollosizs@gmail.com / info@hollosizsolt.hu
www.hollosizsolt.hu