Heller Ágnes szerint hinni kell abban, hogy a dolgokat meg lehet változtatni
Zsúfolásig megtelt szombaton a szegedi Grand Café moziterme, ahol Heller Ágnes kötetét, A mai történelmi regényt mutatták be. A világhírű filozófus az őt ért támadásokra is reagált. Úgy fogalmazott: be akarják sározni, mert kritizálta Orbán Viktort.
Délmagyarország, Szeged, 2011. január 18. Hollósi Zsolt
– Schiff András, Fischer Ádám és mások külföldi lapokban megjelent megnyilvánulásait ugyanolyan rosszul fogadja a mai magyar kormány, mint amikor a Kádár-korszakban néhány ellenzéki, köztük férjem, Fehér Ferenc a BBC-nek adott interjút, és elmondta a véleményét a Kádár-féle Magyarországról. Aki a kormányt kritizálja, az nem az ország ellensége. Azért bírálja a kormányt, hogy a helyzet jobb legyen – mondta lapunknak közéleti kérdésekre válaszolva Heller Ágnes. – Engem is megkerestek külföldi lapok, adtam is interjút, de én elsősorban a magyar médiában próbálok küzdeni azok ellen a rágalmak ellen, amelyek bennünket értek. Nem azért, mert helytelenítem a külföldhöz fordulást, hanem azért, mert a magyar közönség a hazai lapokat olvassa elsősorban. Én pedig őket szeretném meggyőzni arról, hogy mi a hazugság, és hogy értsék meg: az embernek joga van szembeszállni a rágalmazással.
Félmilliárdot „kutattak el” Hellerék című cikkében a Magyar Nemzet azt állította: morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető módon jutott hozzá a hatalmas összeghez a Gyurcsány-kormány idején az a liberális filozófusi kör, amely erkölcsi pellengérre állítja a konzervatív oldal szereplőit. A cikkből a múlt héten sorozat lett, a lap publicistája „profi kis kultúrharcos brigádnak” nevezte az érintett filozófusokat.
– Az MTA Filozófiai Kutatóintézetében támadt bonyodalommal kapcsolatban a filozófusok két kolléga kivételével egyhangúlag állást foglaltak. Ez a két filozófus támadást intézett az egész szakma ellen; főleg azok ellen, akiket saját magukra legveszélyesebbeknek tartottak. Ez kis hír lett volna a lapokban, de most politikai célokból fölkapták. Az összes pályázati munkából kivették azt a párat, amelyeknek a vezetőit be akarták sározni, mert liberális meggyőződésűek. Radnóti Sándor és én kritikus megjegyzést tettünk Orbán Viktorra, ez ma elég ahhoz, hogy besározzanak bennünket. Az is elég, ha valaki Soros-ösztöndíjat kapott vagy valamilyen kapcsolatban volt a Gyurcsány-kormánnyal. Ezeket az embereket az én nevem alatt gyűjtötték össze, és Hellerékként emlegetik. Az inkvizítor megkezdte a vizsgálatot, de nem fog találni semmit. De nem is ez a lényeg, az újságcímek maradnak meg az emberek fejében. A jobboldali sajtó napokon keresztül mindenkinek szájába rágta: tolvajok vagyunk. Hiába derül majd ki, hogy ez nem igaz, akkor majd nem mondanak semmit. Megmarad rajtunk a stigma. Azért csinálták, hogy stigmatizálják a liberálisokat. A liberalizmus a mai Magyarországon rossz, mint a náci, rosszabb, mint a bolsi. Úgy állítják be, mintha ez lenne a legnagyobb borzalom. Annyiban igazuk van: semmi sem veszélyesebb, mint a szabadgondolkodó ember – hangsúlyozza Heller Ágnes. A világszerte ismert filozófus úgy látja: a hatalom mindenkit megpróbál hiteltelenné tenni, aki ellentmond neki. Az internet, a Facebook korában azonban szabadabban terjednek az információk, ezért igyekeznek a kritizálók polgári becsületét besározni.
– Ennek lehet hatása, hiszen az emberek azt mondják majd: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél; lehet, hogy nem loptak százmilliókat, csak tizet, de loptak. Erre játszanak! Az internetet persze nem tilthatják be, ezért próbálják cenzúrázni. A határokat nem zárhatják le, az Európai Unió tagja vagyunk. Különösen képmutatónak tartom, hogy egy olyan párt, amelyik nem szavazta meg a gyűlöletbeszéd elleni törvényt, most olyan médiatörvényt hozott létre, amelyben egyetlen ember állapítja majd meg, mi a gyűlöletbeszéd és mi nem az, mivel sértették meg a közerkölcsöt és mivel nem. Ezt a posztot senkinek sem lett volna szabad elvállalnia. Főcenzornak nem szabad elmenni! Ugyanakkor azt mondom: ne tessék félni! Minél kevesebb ember fél, annál kevésbé van mitől félni. Ezt meg kell tanulnunk! Hinni kell abban, hogy a dolgokat meg lehet változtatni. Ha nem hiszünk ebben, akkor semmit sem érdemes csinálni, legfeljebb otthon ülni, és nézni a kereskedelmi tévécsatornákat.
Az álomról ír könyvet – Az álom filozófiájáról, hermeneutikájáról írtam a múlt nyáron, ehhez szeretnék még három esettanulmányt megírni. Az első, az Álmok és látomások a Bibliában címmel már elkészült, a következő, az Álmok és látomások Shakespeare-nél most készül. A harmadikban jelenkori filozófusok, írók, filmrendezők álmait vizsgálnám meg. Azért épp ezét a három csoportét, mert az az elméletem, hogy az álomnak a nyersanyaga az élő tapasztalatból, az éber ember gondolkodásmódjából, képzeletvilágából kerül az álomba. Ez pedig más az ókorban, más a reneszánszban és más manapság. Ugyanakkor az álom struktúrája, a nem logikus álomlogika lényegében változatlan marad minden korban, amelyben álmodunk. Ezt kell érzékeltetnem irodalmi művek elemzésén keresztül is – árulta el következő könyvéről a filozófus.
A rózsa neve volt az első fecske Egy fecske általában nem csinál nyarat, de Umberto Eco 1980-ban megjelent regényére, A rózsa nevére nem igaz a mondás, mert nyarat csinált. A modern történelmi regények új korszakát hozta el, az utána jövő szerzők, az Eco által megfogalmazott koncepciót, új történelemszemléletet és kitalált struktúrát követték – mondta Heller Ágnes új kötete kapcsán. Úgy fogalmazott: a mai történelmi regények izgalmasak, szórakoztatják az embert, fölkeltik az érdeklődését. Minthogy gyakran kutatók, történészek a szerzők, hasonló képet adnak a történelemről, mint a történettudomány szakkönyvei, csak más eszközökkel.
* * *
„Túlzott a félelem, kevés a szolidaritás”
Beszélgetés Heller Ágnes filozófussal az alsóvárosi kolostorban
A szegedi ferences testvérek meghívására a közelmúltban óriási érdeklődéssel kísért előadást tartott Heller Ágnes a holokausztról és a megbocsátásról. A világhírű filozófussal, a szegedi egyetem vendégprofesszorával a ferences rendházban néhány olyan dologról beszélgettünk, ami mostanában foglalkoztatja és megosztja a magyar társadalmat.
DÉLMAGYARORSZÁG, 2001. március 31., Hollósi Zsolt
– Nemrégiben néhány zámolyi roma menedékjogot kapott Franciaországban. Gondolta volna, hogy a rendszerváltás után egy évtizeddel ez megtörténhet?
– Amikor 1989-ben hazajöttem, már hosszú ideje tisztességes demokráciákban éltem. Tudtam, hogy Magyarországon az emberek illúziókat táplálnak, mert úgy hiszik, hogy a rendszerváltással beléptek a földi paradicsomba, ahol az emberek hirtelen meg fognak változni, többé nem lesznek hataloméhesek, gyűlölködők. A demokrácia intézményei nagyszerűek, de folyamatosan működtetni kell őket, s az emberek erőfeszítésein, szabadságvágyán múlik, mennyire lehet ezeket az intézményeket mozgásban tartani. Magyarországon – mint minden új demokráciában – rengeteg probléma van. Ha hiányzik a demokrácia szelleme, hiába vannak meg az intézményei, sok mindent nem lehet keresztülvinni. Hihetetlenül nagy a populáris gyűlölet és előítélet a magyar cigánysággal szemben, sokan mindent, ami rossz, nekik tulajdonítanak. Ha ilyen az emberek hangulata, akkor a kormányok, akik szavazatokat akarnak nyerni, lenyelik a cigánykérdést, mert úgy gondolják, ha fontos kérdésként kezelnék, akkor szavazatokat vesztenének. Ez a kormányok hibája is, de a népé is. Hadd mondjak egy példát: az Egyesült Államokban jött egy nagyon konzervatív kormányzat, amelyik több afrikai-amerikait foglalkoztat, mint a korábbi liberális kormány. Miért? Mert az emberek ezt kívánják, és árgus szemekkel figyelik, rasszista-e a kormányuk. Mivel a többség nem tűrné, hogy rasszista legyen, ezért nem is lesz az, mert csak így fogják megválasztani. Egy demokráciában mindenkin áll a vásár. Szomorúnak tartom, hogy a cigányok ellen ilyen erős ma az előítélet Magyarországon. Nincs ellenük állami elnyomás, nem látom jelét annak, hogy a rendszerváltozás óta bármelyik kormány elnyomta volna a cigányságot. A zámolyi romák sem az állami erőszak elől menekültek, hanem a helyi hatóságok gyűlölete, ellenszenve, hatalmi túlkapása üldözte el őket. Egyes önkormányzatok ugyanis engednek a népakaratnak, ahelyett, hogy megváltoztatnák, befolyásolnák. Ennek az a következménye, hogy a cigányok valóban üldözés áldozataivá válnak, anélkül, hogy a kormányzat központi politikájának a cigányság üldözése része lenne. Speciális helyzet állt elő azzal, hogy Franciaországban menedékjogot kaptak a zámolyi romák, mert menedékjogot annak szoktak adni, aki az állami elnyomás elől menekül.
– Az, hogy ezúttal nem így történt, indokolja a heves itthoni reakciókat?
– Nekünk idehaza nem az a feladatunk, hogy azt vizsgáljuk, helyes volt-e vagy sem, hogy menedékjogot kaptak, hanem az, hogy nézzünk a helyi hatóság körmére, hogy az előítélet és a gyűlölet lokálisan ne játszhasson szerepet a politikában. Nem elég, ha a kormány nem rasszista, az is feladata, hogy megakadályozza a helyi önkormányzatokban a rasszizmus uralkodó hangulattá válását.
– Mit tehet a tolerancia erősítéséért a kormány?
– Ez nem csak tolerancia kérdése. A tolerancia voltaképpen egy magatartás: én csinálom a magam dolgát, és tűröm, hogy más mást csináljon. A cigányoknak nem toleranciára van szükségük – persze arra is, mert nem is tolerálják őket –, hanem egy programra, amely lehetővé teszi integrálódásukat a társadalomba. Vannak már ilyen programok például az oktatás terén, de szélesebb körű programcsomagra lenne szükség, ami sokba kerül. Az emberekkel meg kell értetni: nyilvánvaló, hogy sokba kerül, de ez az állam alapvető kötelessége és mindannyiunk érdeke. Természetes reakció erre, hogy sok a nem roma szegény ember is Magyarországon, miért éppen a romákat támogassa az állam? Úgy vélem, a legszegényebb rétegeknek szintén kellene biztosítani azokat a csatornákat, amelyek lehetővé tennék, hogy túléljék azt a megrázkódtatást, amit a rendszerváltás okozott számukra. Azoknak, akiknek kicsúszott a talaj a talpuk alól, programokat kellene létrehozni, kapaszkodót kellene adni. Értettem, hogy az első négy esztendőben nem ez volt az alapkérdés, hiszen be kellett indítani a gazdaságot. De ma már igazán itt az ideje, hogy ezzel is foglalkozzunk!
– Mik azok dolgok, amik magyar állampolgárként mostanában a legjobban bosszantják?
– A kormánynak az a magatartása, amely az ellenzéknek a magyar társadalom testéből való kizárását szeretné elérni. Bosszant, hogy megjegyzéseket tesznek magyar újságíróknak a külföldi sajtóban megjelent cikkeire. Ez a sajtószabadság – ha nem is formális, ám de facto – korlátozását jelenti. Bosszant a félelem hangulatának elterjedése az országban, és a magyar társadalom impotenciája. Az, hogy az emberek nem állnak ki a saját igazukért, nem kezdenek kiabálni, megengedik maguknak azt, hogy féljenek. Ma már senkit sem fognak börtönbe zárni, halálra ítélni és kivégezni – ahogyan az ötvenes-hatvanas években megtették –, legfeljebb az állását vesztheti el az ember. Ezért túlzottnak érzem azt a félelmet, sőt rettegést, ami ma a magyar társadalmat jellemzi, ugyanakkor kevésnek tartom a szolidaritást. Az emberek inkább arra helyezik a hangsúlyt, ami őket egymástól elválasztja, és a létért folyó harcban egymás ellen fordulnak. Magyarországon az újságírók számára is fontosabb, hogy melyik pártot szolgálják, mint az, hogy újságírók. A tradicionális demokráciákban ha egy újságírót ki akarnak tenni az állásából, mert nem tetszik valami, amit írt, akkor a másik újságíró – ha politikailag épp az ellenkező oldalon áll is – felemeli a szavát ez ellen. Mert tudja, hogy ezzel a sajtószabadságot sértenék meg. Ha nálunk megbélyegeznek egy újságírócsoportot, a másik csoport ujjong. Holott úgy kellene reagálnia: az ő szabadságuk a mi szabadságunk is, a szabadságot pedig meg kell védeni. Lehet bírálni egy cikket, ha más az álláspontunk, de ne vádoljuk meg a szerzőt hátsó szándékokkal. Mondjuk azt, hogy hibás az álláspontja, de ne nevezzük idegenszívűnek, ne állítsuk azt, hogy azért ír valamit, mert megvásárolták külföldről, vagy mert az az érdeke. Egy demokráciában a sorok mögött nem megengedett motivációkat keresni. Ezt a módszert úgy nevezik: nyilvános fikció. Abból kell kiindulnunk, hogy minden ember azért ír le valamit, mert az a meggyőződése. Ennek helyességét kétségbe vonhatom, de nem kutatgathatok utána, hogy miért írja azt, amit ír. Ez abszurdum! Magyarország tele van állandó vádaskodással, okkereséssel, ami tökéletesen ellent mond a demokrácia szellemének.
– Nemrégiben jelent meg és nagy sikert aratott A zsidó Jézus feltámadása című kötete; mostanában milyen témán dolgozik?
– A komédiával kezdtem el foglalkozni, és mindazzal, ami ehhez a kérdéscsoporthoz tartozik: a nevetéssel, az iróniával, a humorral, a groteszkkel és az abszurddal. Konfúzus téma, mert a filozófusok mindig a tragédiával foglalkoztak, a komédiával alig-alig, ezért ez a terület egy őserdő, ahová most be kell hatolnom.
