Nagy siker a Hegedűs a háztetőn Alföldi Róbert rendezésében a szabadtérin
Anatevka megérkezett a Dóm térre
Telt ház előtt, nagy sikerrel mutatták be csütörtökön a Dóm téren a Zikkurat Színpadi Ügynökség országjáró musicalprodukcióját, az Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András főszereplésével tavaly színpadra állított Hegedűs a háztetőnt.
DÉLMAGYARORSZÁG / Szeged - Hollósi Zsolt
2018. július 21.
Több mint fél évszázad telt már el a Hegedűs a háztetőn 1964-es New-York-i ősbemutatója óta, de úgy tűnik, ez a musical nem porosodik, mindig más részlete erősödik fel vagy kap sajátos fénytörést egy újabb produkcióban. Szinte hihetetlen, hogy eddig sohasem játszották a Szegedi Szabadtéri Játékokon, miközben a városnak két klasszis Tevjéje is volt, ráadásul a régió zsidó kulturális gyökerei is erősek.
Alföldi Róbert direkt aktualizálás nélkül nyúlt a darabhoz, láthatóan bízott az alapanyag erejében, csak pár apró kiegészítessel, beszólással felpörgette sajátos zsidó humorát, hagyta élni, érvényesülni a történetet és a zenét. Azt is pontosan tudja, mennyire fontos, hogy a legjelentéktelenebbnek tűnő karaktert is megfelelő színész játssza, így majdhogynem telitalálat a szereposztás.
Annak, aki olyan nagytermészetű dúvadakkal ismerte és szerette meg a darabot, mint például a hedonista Bessenyei Ferenc vagy a fenomenális hangú Gregor József, először kissé furcsa lehet Stohl András teljesen más megközelítésű, kiszolgáltatott kisember Tevjéje. Stohl parádés színész, lassan három évtizede ámulattal figyelem technikai tudását, kivételes mozgáskultúráját, és Alföldi 2005-ös Dóm téri Csárdáskirálynője óta az is nyilvánvaló, mennyire profin énekel és táncol. De számtalan pazarul megoldott főszerepe után is ebben a figurában éreztem először úgy: mindez már részletkérdés. Vitathatatlanul nagy színésszé vált, aki olyan kirobbanó energiával, tökéletes átlényegüléssel és szélsőséges érzelmi amplitúdókkal teremti meg az imádott lányaiért féltő szeretettel haragvó–remegő–aggódó apát, hogy mindent elhiszünk neki. Nincs zengő basszusa, mint Gregornak, de egészen más hangszínnel, hanganyaggal is okosan felépítve, élményszámba menően szólaltatta meg Tevje nevezetes dalait.
A nagyszerűen éneklő Éder Enikő igazi házisárkánynak, mindent kibíró, erős asszonynak mutatja Goldét, aki látszólag nyers, szinte már-már lelketlennek tűnik, de aztán szép lassan megértjük: éppúgy szereti a lányait, mint Tevje. Egyik rendezésben sem láttam még azt a beszédes jelenetet, amit most, Alföldiében: Chava búcsúztatása közben a csöndben összeomló Golde a háttérben a családi asztalon egy baltával összetöri lányuk poharát és tányérját, majd batyuba kötve kidobja. Éder duettjei Stohllal – például a Szeretsz engem? – a produkció legszebb, legintimebb pillanatai közé tartoznak.
Mind az öt lány tetszett, különösen az okos, rögtön mindent átlátó, öntudatos Hódelt karakteresen alakító Bánfalvi Eszter, de Chavát megformáló Sodró Elizának és a Cejtelt játszó Martinovics Dorinának is akadtak emlékezetes felvillanásai. Bányai Kelemen Barna naivan idealista forradalmárt formált Percsik szerepéből; a játék inkább erőssége, mint az éneklés.
A Lázár Wolfot alakító, Szegedről indult Hevér Gábor lassan színháztörténeti jelentőségű állandó párost alkot Stohllal: az előadás legviccesebb jelenete, amikor a gazdag mészáros a kocsmában elővezeti a félreértett leánykérést.
Makranczi Zalán hatalmat hűségesen kiszolgáló Csendbiztosa mintha szégyellné, mennyire embertelen, amit tesz. Kellően harsány Náray Erika túlvilági Cejtel nagymamája és Tihanyi Ildi ötletes jelmezében Tóth Gabi hisztérikus kísértetté növesztett Fruma Sárája. Hiteles karakter Szatory Dávid szorgos kis szabója, Csákányi Eszter utánozhatatlan humorral elővezetett házasságközvetítője, a fontoskodó Jente pedig remekbe szabott kabinetalakítás.
Ha emlékeim nem csalnak, Drucker Pétert egykor a Lammermoori Lucia Edgardójaként ismerhette meg a szegedi közönség, most a produkció karmestereként nagyszerűen dirigálta a háttérből szinte autentikus klezmerzenekari színeket kikeverő és a stílusos klarinétszólót is biztosító szegedi szimfonikusokat. Vári Bertalan dinamikus koreográfiáját a Varidance táncegyüttes tagjai fergetegesen táncolták.
Alföldi torokszorítóra komponálta a záróképet. A kis kocsiját fölrúgó tejesember azzal búcsúzik: innen el kell menni. Menzel Róbert díszletének addig értelmezhetetlen eleme, a hatalmas háttérvászon ekkor kap értelmet. Az Anatevkából elűzött zsidók sáros ruháikban, kopott kis bőröndjeikkel véghetetlen sorban indulnak az ismeretlenbe. Ahogy elhagyják a színpadot, a dóm két tornya között magasodó vászonra vetítik kinagyítva a sorsukba beletörődő, elgyötört arcokat. Zsidónak, kereszténynek, magyarnak, európainak szép házi feladatatot ad ez a produkció: gondolkodni változó hagyományról, ismétlődő történelemről, elveszíthető szabadságról és az örök alapértéknek hitt emberségről.
