A szegedi közönség számára is személyes veszteség Kaszás Attila halála. A Jászai-díjas színész múlt hétfőn a Tizenkét dühös ember előadása előtt kapott agyvérzést a Nemzeti Színházban. A mentők újraélesztették, és válságos állapotban szállították kórházba. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben a legszakszerűbb orvosi ellátás sem tudta megmenteni az életét. Pénteken este összeomlott a vérkeringése és elhunyt. Kaszás Attila 1960-ban született a szlovákiai Vágselyén. 1983-ban végzett a színművészetin, tizenöt éven át a Vígszínház társulatának volt tagja, majd évekig szabadúszóként játszott. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Többször hangsúlyozta: különleges kapcsolat fűzte Szegedhez, nagyon szerette a várost. 1988-ban a Kakastollas szerepét játszotta nagy bravúrral a Dóm téren az ősbemutatóként színre vitt, Báthory Erzsébetről szóló rockoperában, A bestiában. Ugyanazon a nyáron a Nyomorultakban is fellépett. Biztosan sokan emlékeznek rá Háry Jánosként is a Szikora János rendezte tíz évvel későbbi produkcióból. 2001 nyarán két Szörényi-rockoperában is játszott a szabadtérin: Önögész volt az Atilla – Isten kardjában és Orseolo Péter a Veled, Uram!-ban. Akkoriban, amikor a Miss Saigonban a Professzor szerepét énekelte, Londonban is járt próbaéneklésen, és úgy fogadták, mint egy világszámot. Mesélte, hogy Németországban a Nyomorultakban Jean Valjeant kellett volna elénekelnie, Londonba és ázsiai turnéra is hívták, de végül mindig nemet mondott. Nem az érdekelte, hogy sok pénzt keressen. Inkább Presser Gáborral, Fekete Tiborral és Gerendás Péterrel Tomboló hold címmel önálló CD-albumot készített. A dalszövegek többségét maga írta. Erről mondta lapunkban: „...szerettem volna, hogy személyesek legyenek, hogy magamról meséljek bennük, és az életről szóljanak. A rock őszinte műfaj. Nem viseli el a hazugságot. Az album címe arra az uralhatatlan, megfoghatatlan és sokszor szégyellt szenvedélyre utal, amit szeretnék felvállalni: hiszem, hogy csak a szenvedélyes életnek van értelme.” Kaszás Attila sokoldalú művészként sokféle szerepben bizonyított. Emlékezetes Bicska Maxi volt a Koldusoperában, Dorozsmai Pista a Csókos asszonyban, valamint Leonce, Liliom, Macbeth és Mefisztó. Presser az ő hangjára írta A padlás Rádiósának szólamát. 2002 tavaszán az azóta megszűnt szegedi Kamara-Tantuszban Csáth Géza darabjában, A Janikában Boér Kálmánt játszotta nagy sikerrel. Pontosan illett rá a szerző leírása: „Sötétszőke haj, angol bajusz. Neuraszténiás arc, egy érzékeny emberé, aki az érzékenységet saját maga előtt is titkolja.” Úgy tűnt, az elmúlt években ért révbe: újra megnősült, kisfia született, akit szeretett volna felnevelni. A Nemzeti Színházban egyszerre öt produkcióban játszott. Nem csak azokban lesz nehéz pótolni.
